Alternatíva

Lehet-e úgy élni, hogy ne kelljen bocsánatot kérni? Urai vagyunk-e minden pillanatnak, minden kiejtett szónak? Van-e szemünk a jóra? Van-e fülünk az esdeklő szóra?
Érzékszervek kellenek és lelkiismeret. A lehetőség adott, csak élni kell vele. Álmodozom csak, szépen szolidan, szelíden. Álmodok, egy emberibb világot, amiből nem hiányozhat az ember, maga. Mert olyan a világ, amilyen az ember. És ebből a világból senkit nem lehet kirekeszteni, kitaszítani. Közösségről beszélünk, de milyen közösség az, ahol nincs empátia, tolerancia, elfogadás, tisztelet. Ahol feltételezések, ítélkezések dominálnak. Az, egy különös világ, melyben az egóval keveredő tudatlanság megalkotja a bűnbakot. Bűnös mindenki, aki másképp mer gondolkodni, élni, létezni. A lelkiismeret felmentést kapott. A legnagyobb bűnben a szegény él, mert már eltartani sem tudja magát. Lisztre emlékezünk, az ő gondolata összecseng a mai állapotokkal. A következőket írta: „Barátom, micsoda kínszenvedés összefont karral nézni az egész lakosság hiábavaló küzdelmét a nyomor ellen, amely a testekkel együtt a lelkeket is megöli. Látni az öregséget pihenés nélkül, a fiatalságot remény, a gyermekkort öröm nélkül.”
Megfelelő intézkedések, jogi előírás kell ahhoz, hogy az életfeltételek lehetőségét előmozdítsák és megteremtsék. A választás lehetősége adott, kérdés csak az, hogy mikor élnek vele? És, ha végre élnek vele, az esetben talán a társadalom is másképp lát majd dolgokat.